Bemutatkozás: Kovács Lilla
Kovács Lilla vagyok, 21 éves, jelenleg Pécsen tanulok gyógytornász szakon. Hobbi szinten már régóta foglalkozok gyerekekkel, legyen szó gyerekvigyázásról vagy akár születésnapi bulik szervezéséről, animátorkodásról. Az elmúlt években egyértelművé vált, hogy a jövőben is velük szeretnék foglalkozni.
A táborról eleinte csak kívülállóként hallgattam a különböző beszámolókat, ahogy a tábor tagjai egymás között megosztják legkedvesebb és legszórakoztatóbb élményeiket. Kicsit irigykedve is néztem rájuk. Majd két éve bepillantást nyerhettem a Színi- és a Tűzoltó táborba, ahova segítőként/ vendégként érkeztem. Hihetetlen érzés volt látni, ahogy tűzoltók társaságában a kisebbek önfeledten rohangáltak az udvaron és oldották meg a különböző feladványokat, vagy éppen azokat a csillogó tekinteteket, amelyek a Színi tábor fiataljairól sugároztak, miközben hatalmas tapssal jutalmazta meg őket a közönség az előadásuk végén.
Tavaly nyáron pedig az a megtiszteltetés ért, hogy testközelből átélhettem a táborban zajló eseményeket, napról napra foglalkozhattam, játszhattam a gyerekekkel. Idén nem is volt kérdés, hogy szeretném-e folytatni…